Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy az önzetlen dolog, amikor előre tudom, hogy mikor hova megyek segíteni és azt szép nyugodtan, előre megtervezve, azt meg is teszem. Hiszen éveken keresztül jártunk önzetlen szolgálatra, ajánlottuk fel munkánkat, gyűjtöttünk hol ruhákat, hol élelmiszert stb. Ezekben az időkben, abban a hitben voltam, hogy ez önzetlen szolgálat.
Azt gondoltam, hogy mivel nem kérek semmit a munkámért és az ottani tevékenységemért, esetleg azért, amit oda vittem, na akkor én borzasztó önzetlen vagyok. Most már inkább azt gondolom, hogy borzasztó vagyok, mint önzetlen.
Hiszen, ha épp ésszel átgondolom, akkor olyankor vagyunk önzetlenek, amikor olyan dolgot teszünk, ami nem számunkra jó, hanem annak, akinek megtesszük azt, amire kér. Tehát, ha mi megszervezzük, hogy megyünk ételt osztani, akkor már előre örülünk, hogy örömet szerezhetünk másoknak, illetve jót tehetünk velük, mert aznap ételt adhattunk nekik és eltudjuk dönteni, hogy ezt a tevékenységet hajlandóak vagyunk-e megtenni, tetszik-e nekünk a jó akaratunk. Tehát valójában profitáltunk a dologból, mert örömet és elégedettséget kaptunk és csak olyan áldozatot kellett hoznunk, amire előre rá voltunk hangolódva, tudtuk, hogy akkor, ott, azt fogjuk tenni és ezért szakítottunk rá időt, így ez nem is volt áldozat.
Most már azt gondolom, hogy az igazi önzetlenség nem ismer milyenséget, tervezést és időt. Az önzetlen szolgálat, akkor önzetlen, ha úgy tudjuk elvégezni, ahogy azt kérik tőlünk és akkor, amikor kérik tőlünk, válogatás nélkül.
Mindegy, hogy:
- ismerjük-e az illetőt, szimpatikus-e vagy sem?
- éppen akkor ráérünk vagy sem?
- megakarjuk-e tenni azt, amire kérnek minket vagy sem?
- megtudjuk-e tenni vagy sem?
Mindegy, mindegy, mindegy …….., mert csak akkor vagyunk önzetlenek, ha egyszerűen kérdés nélkül csak tesszük, amire kértek minket.
Remélem, én is nemsokára ilyen ember leszek. Te már ilyen vagy?
Szeretettel:
Kreisz Ildikó
