Belső út

2012.10.05 21:34

Azt az állapotot, amiben a béke megtelepedett a szívemben, és fényként, szeretetként kiáramlik onnan, lassan lépésről lépésre ismerem meg. Mindegy, hogy  a környezetemben élők napi szinten teszik próbára tűrőképességemet, ez a "teszt" a legmegfelelőbb arra, elértük-e a belső csend állapotát. Amikor kibillenünk, az azt jelenti az elfogadás állapotából visszaesünk  a kívül keresem a bűnöst, állapotába.  Bárkit is okoljunk az életünk nehézségeiért, aki nem mi vagyunk, azzal átadjuk a "lehetősséget" is, hogy felettünk helyettünk döntsön. Sokan Istenre várnak, hogy jöjjön és mentse meg az életük, sokan a környezetüket hibáztatják, és onnan várnak vigaszt, elfelejtve a törvényt: "ami kint az bent, ami bent az kint". Mi is az a bent? Hol? Ki is vagyok? Valóban egy emésztő, bőrtasakként működünk itt a földön vagy csodás lehetőségek értékek birtokosai vagyunk. Csakráink és energia terünk hová kapcsol, vezet minket, mi az, amivel összeköttetésben vagyunk? Ki az, aki figyeli az életünk eseményeit?  Mi adja a teremtés képességét, és hová vezet minket? Az a tény, hogy képesek vagyunk bármit megteremteni a gondolatunkkal, esély arra, hogy változtassuk meg az életünket. Hiszen, hogy egy helyzetről mit gondolok, a szerint, fogok érezni az adott helyzettel kapcsolatban. Ha biztosak lehetnénk benne, hogy mindannyiunkat egy közös erő, összefog és összetart, ami alól nincs kivétel és tudnánk, hogy minden gondolat eljut a címzetthez, jobban ügyelnénk arra, mit gondolunk?

Ha a lélegzetem kiáradva beszívja egy fa, amit ő később kilélegez, és azt belélegzi egy sétáló, azt visszaszívom, akkor rengeteg információ cserélődött köztünk tudatunkon kívül.  

Ha egy állattal közeli viszonyba kerülünk, és megszeretjük, elfogadjuk egymást, érezhetjük egymás érzéseit, vágyait, akkor ez a kapcsolat a szeretet által összeköt bennünket. 

Ha egy növényt ápolunk, és naponta gondozzuk, az a cselekedetünket érzékelve, csodás fejlődésre képes a kedvünkért, akkor fel kell tennünk a kérdést, nagyobb léptékben is kapcsolódhatunk? 

Ha az éjjeli égboltot csodáljuk és kitágítjuk a tudatunkat, előfordulhat, hogy parányi létünk ellenére kiáradva, megérinthetjük a csillagokat. 

Amikor, a teremtőhöz imával fordulunk, és őszinte szívvel kérjük a segítségét, hányan tapasztaltuk már meg a gyöngéd, mindenre kiterjedő gondoskodást?

Hol ez  az Isten, ha a lelkünkből felszálló sóhajra is válaszol?  Kis gyermekként, egy fehér szakállas bácsinak gondoltam, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy odafigyeljen rám. Aztán a sok bűntudat közben még örültem is, hogy "nem törődik velem, mivel nem érdemlem meg". Lassan döcögve ismertem fel az igazságot, hogy amit mindvégig rajtam kívülállónak gondoltam, mindvégig velem lévő, bennem élő erő. 

Isten a szívemből kiáramló szeretet maga, azaz MAG-OM

document.write("");