A légzés hatalma

2012.10.30 11:19

Az a tény, hogy a légzés alapvető fontosságú az egészségünket illetően, közismert. Azonban a légzés mind testi, mind lelki állapotunkra kifejtett széleskörű jelentősége csak kevesek előtt ismert. Az, hogy a vérkeringés hajtóerejét a légzés szolgáltatja és nem a szív, tény, melyet ugyancsak kevesen tudnak.

Ha ezeket az összefüggéseket felismerjük, megvilágosodik előttünk a tudatos légzésirányítás, légzésápolás szükségessége is.

Mivelhogy az ember elvesztette természetes ösztönét, azt az ösztönt, mely az állatoknál megfigyelhető, intuícióját, sugallatát nem követi kellő mértékben. Ennek következtében túlságosan sokszor is kénytelenek vagyunk megszabadítani magunkat a kellemetlen, nem kívánt állapotokból, bármifélék is legyenek azok.

Ha véget akarunk ennek vetni, akkor a legegyszerűbb segítséghez folyamodunk, ami a világon létezik:

A MÉLY LÉLEGZETHEZ.

Ingyen és bérmentve, bármiféle kötelezettség nélkül. Ha azt szeretnénk, hogy idegrendszerünk vagy szerveink jobban „dolgozzanak”, akkor a vérkeringést kell élénkíteni, hogy a tökéletesebb keringés által a szervek jobb ellátását biztosítani tudjuk. Ha elhanyagoljuk a mély légzést, akkor a szén-dioxid és egyéb más gázok felhalmozódása a vérben megakadályozza az oxigén megfelelő mértékű felvételét. Ezen felül pedig a káros gázok elhasznált és bomló hulladék anyagokat halmoznak fel a szervezetben. S mi csak akkor léphetünk rá 12 érzékünk fejlesztésének útjára, ha megszabadítottuk magunkat minden elhasznált, régi, bomló anyagtól.

Hogy ezt elérjük, s míg ezt elérjük, az itt következő három alapvető légzésgyakorlathoz folyamodunk:

Airyama belélegző.pdf (294 kB)
Meghosszabbított kilégzés.pdf (334,7 kB)
Yima kilégző.pdf (369,8 kB)
 

document.write("");